MENÜ

Machester United Football Club
MU új magyar honlap

A címerek története: 

 

A csapat játékosai zöld és aranyszínű csíkozással ellátott mezt viseltek, amikor még Newton Heath volt a gárda neve. Ez a színösszeállítás az 1990-es években visszaköszönt néhány idegenbeli mezen. 1902-ben Manchester United lett az új név, a színek is megváltoztak. A mez vörös, a sort fehér, a sportszár pedig fekete lett. Ezt a színösszeállítást használják mindmáig, innen a Vörös Ördögök becenév. Voltak persze kivételek, mint például az 1909-es FA Kupa-döntő, ahol fehér mezt viseltek piros V-nyakkal. Ez a dizájn az 1920-as években is visszatért.

Az idegenbeli összeállítás általában fehér mezből, fekete rövidnadrágból és fehér sportszárból áll. Előfordult már az is, hogy kék-fehér csíkos, teljesen fekete vagy tengerészkék mezben szerepeltek idegenben.

A Manchester United jelenlegi mezét a Nike tervezte. Mezszponzoruk az AIG, melynek logója fehér színnel szerepel a vörös mezen.

A klub címere többször megváltozott az évek során, de az alap mindig ugyanaz maradt. Az alapötlet és egyes motívumok Manchester városának címeréből származik. Az ördög a Vörös Ördögök becenév miatt kapott helyet rajta. Az utolsó átalakítás 1998-ban történt, ekkor a "Football Club" szavakat távolították el, a magyarázatok szerint ez azt jelzi, hogy a Manchester United több, mint egy futballcsapat.


Ezt a logót 1960-as évektől 1973-ig használta a csapat.


A mostani változat előtti verzió.


A mostani címer.

 

 

 

Hírek

  • Jó rajt után kevésbé jó folytatás.
    2010-08-27 13:04:27

    Jó rajt után kevésbé jó folytatás. A Fulham otthonában csak 2:2-es eredményt ért el a csapat. Ráadásul a 87. percben Nani büntetőt rontott 1:2-nél amivel végleg eldőlhetett volna a meccs! A Fulham egyik játékosa duplázott: méghozzá úgy, hogy fejelt egy öngólt a 84. percben, a másik oldalon is fejjel szerezte a gólt, ezt már a 90. percben.

Szavazás

Ki volt a hónap legjobbja
Rooney
Hernandez
Berbatov
Nani
Scholes
Asztali nézet